E hétvégén, május 9-10-én rendezik a 2026. évi, hat fordulós FIA rallycross Európa bajnokság nyitófordulóját a lettországi Bikerniekiben.
Az elektromos autók uralta rallycross világbajnokság megszűnt, egyelőre az Európa bajnokság a szakág legmagasabban jegyzett FIA bajnoki sorozata ahol tehát csak hangos, zajos, csak belső égésű motorral szerelt versenygépek indulnak majd.

A csúcskategóriában 30 db, turbós, négykerékmeghajtású RX1-es Supercar indul majd, ami 2018 óta a legmagasabb nevezői létszám. Itt versenyeznek a legjobb, legtapasztaltabb pilóták, de néhány hihetetlenül komoly tehetség is próbára teszi magát. Itt öt, sokat látott, tapasztalt magyar pilóta is rajthoz áll majd.

Az RX3-ban, a korábbi S1600-ban is lesz 15 db RX3-as autó, ezek is parázs csatákat szoktak vívni visító gumikkal és ezek is csattognak, durrognak, itt két magyar vitéz harcol majd a minél jobb helyezésekért.

Az idén létrehozott RX4-ben 8 db autót láthatunk majd. Ez gyakorlatilag a rallyban már megismert Rally4-es autókat jelenti, de lámpák nélkül, egy darab üléssel és a rallycrossban előírt biztonsági felszerelésekkel ellátva versenyeznek.

Az idei másik új kategória az RX5, ezek középmotoros crosscartok, buggyk és a fiatal tehetségek gondozása, felkarolása érdekében vezették be. Itt 15 db jármű fog rajthoz állni, ebből kettőt magyarok fognak vezetni.

Az idei szezon újdonsága még, hogy Riga mellett Lohéac és Mondello Park is visszatér a versenynaptárba.
Nekünk magyar rallycross szurkolóknak pedig jó hír, a szezon második fordulója Nyirádon lesz, május 30-31. között.
Információkat itt találtok,
https://www.nyiradracing.world/hu/esemenyek/euro-rx-of-hungary-2026
A nyirádi belépőjegyeket pedig itt lehet megvásárolni,
https://cooltix.hu/event/6937206d619c90ed2d09e732
Szöveg: Tommy
Fotók: www.fiaworldrallycross.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
