Az FIA WRC rallyvilágbajnokság utolsó előtti futama idén október 1–4. között az immár 23. Szardínia rally lesz, amit az idén újra a sziget nyugati partján, a korallparton fekvő Alghero lát majd vendégül. Ez lesz a 10. alkalom azóta, hogy 2014-ben először látogatott Algheroba a Szardínia rally mezőnye. A 23 év alatt a másik város, ami vendégül látta a rally VB mezőnyét az a sziget keleti partján, a Costa Smeraldán fekvő Olbia városa.
A szervizpark ismét Alghero yacht kikötőjében a Lungomare Barcellona partján lesz, mindössze pár méterre a Földközi-tengertől, míg az ünnepélyes befutót a város ősi bástyái alatt tervezik lebonyolítani mely a bajnokság egyik legjellegzetesebb dobogós helyszíne.

A Szardínia rally története során mindössze negyedszer kerül ősszel megrendezésre. Korábban 2004-ben, 2012-ben és a covid világjárvány sújtotta 2020-as szezonban rendezték ősszel a versenyeket. Az októberi időpont hűvösebb hőmérsékleteket és változatosabb körülményeket kínálhat, ami másfajta igénybevételt adhat a már amúgy is híres köves, mély keréknyomos és erős gumiabroncs koptatású utaknak.
Mint mindig, az olasz sziget várhatóan döntő szerepet fog játszani a rally világbajnoki címért folytatott küzdelemben. Szardínia után már csak egy forduló lesz hátra, és a bajnoki címért a gumi és autó koptató murvás szakaszokon kell megküzdeni. Az esemény egyben a jelenlegi generációs Rally1-es gépek utolsó európai szereplését is jelenti, mert 2027-ben jönnek az új generációs csúcs rallyautók.
A szervezők megerősítették, hogy a rally 2026-os útvonalát alaposan felfrissítik, megtartva a verseny meghatározó jellegét, miközben az Alghero környéki logisztikát is átalakítják. A következő hetekben további részletek várhatóak.
A Szardínia rally története bővelkedik az utolsó gyorsasági szakasz drámáiban. 2018-ban Thierry Neuville az utolsó szakaszon megelőzte Sébastien Ogier-t, és mindössze 0,7 másodperces előnnyel nyert, míg 2024-ben két tizedmásodperces különbséget hozott Ott Tänak és Ogier között – ez a WRC történetének egyik legszorosabb befutója.

Egy biztos, jó ideig ez lesz az utolsó rallyvilágbajnoki futam Szardínia szigetén, mert 2027-ben már a Róma rally lesz az olasz rallyvilágbajnoki futam színhelye, míg a Róma rallyt évek óta „használó” rally Európa bajnokság átköltözik Szardíniára. Szóval, aki szereti a rallyvilágbajnokságot és még nem volt a Szardínia rallyn ahol még egyszer utoljára megnézné a jelenlegi Rally1-es csúcsgépeket a sziget murvás útjain száguldani az ne fogja vissza magát és kezdje el szervezni az utazást. Nincs közel, kompozni kell vagy repülni, de ha ügyes az ember, anyagilag egész jól meg lehet úszni és az sem mellékes, hogy a Szardínia rallyn nem kérnek el 60-100 €-t a rallypassért, a verseny megtekintése ingyenes.
Szöveg: Tommy és www.wrc.com
Fotók: Toyota Gazoo Racing WRT, https://rallyitaliasardegna.com/?lang=en
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
