Stratégiai együttműködés a Magyar Autóklub és az MNASZ között
MNASZ, Magyar Autóklub, ORB, Rally

Az MNASZ Országos Rally Bajnokság 2026. január 17-i díjátadó gáláján ünnepélyes keretek között írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Autóklub és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetése. A dokumentumot dr. Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke és Szujó Zoltán, az MNASZ elnöke látta el kézjegyével.

szujo_hatala_2jpg.JPG

A megállapodás célja, hogy a versenyautók gépkönyvezése és műszaki szemléje a jövőben összehangoltan, egy helyszínen és egy időben történjen meg. Az előnyöket az MNASZ elnöke foglalta össze: „A megállapodás lényege, hogy a gépkönyvezést és a gépjárműszemlét egy füst alatt tudjuk elvégezni. Ez kevesebb szállítást, alacsonyabb költségeket jelent a versenyzők számára – egyértelmű lépés a fenntarthatóság irányába” – összegzett Szujó Zoltán.

A kijelölt vizsgabázisokon az illetékes hatóság szakemberei és az MNASZ technikai bizottságának munkatársai közösen végzik majd a szükséges ellenőrzéseket. Dr. Hatala József hangsúlyozta: a Magyar Autóklub számára fontos, hogy a motorsportban a biztonságos és jól működő feltételek biztosításával aktív szerepet vállaljon.

„Elérkezett az idő, hogy a 125 éves Magyar Autóklub újra szerepet vállaljon az autósportban. A közúti közlekedés és az autóversenyzés közös nevezője a biztonság – ebben szeretnénk érdemben segíteni” – tette hozzá a Magyar Autóklub elnöke.

szujo_hatala.JPG

A megállapodás nem csupán egy technikai együttműködés, hanem egy közös szemléletváltás is: nagyobb hatékonyság és erősebb fókusz a biztonságon. A Magyar Autóklub és az MNASZ közös munkája hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar ralisport stabilabb, fenntarthatóbb és versenyképesebb környezetben fejlődjön tovább.

Szöveg: www.mnasz.hu

Fotó: Csatlós Norbert

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr7419034427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

Autósport fórum (1) BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (106) Eric Camilli (1) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (8) Finn rally (2) Ford (1) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (25) Historic rally EB (3) Höljes (1) Horvát rally (7) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (8) International GT Open (2) J-WRC (1) Japán rally (2) Jari-Matti Latvala (1) JML (1) Junior WRC (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (3) Latvala (1) M-Sport (7) Magyar Autóklub (1) Martins Sesks (2) Matteo Fontana (1) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (47) Monte-Carlo rally (2) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (3) ORB (51) ORB1 (6) ORB2 (28) ORB3 (20) ORC (4) Orsák Rally Sport (1) Ott Tanak (1) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (18) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) RallyEB (1) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (6) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (10) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally Japan (2) Rally Monte-Carlo (1) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Robert Virves (1) Róma rally (1) Roope Korhonen (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Skoda Motorsport (1) Stowa (1) Superbike (1) Superenduro (1) Svéd rally (1) Szardínia rally (1) Szaúd-Arábia rally (2) Szilveszter rally (5) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (8) WEC (1) World (1) WorldRX (19) WRC (297) WRC2 (156) WRC27 (1) WRC3 (99) WRX (3) WTCR (8) Zemplén rally (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása