Holnap kezdődik a hazai rally bajnokság záró futama
ORB1, ORB2, ORB3, Historic, MNASZ

Holnap a rajtceremóniával kezdődik a Humda országos rallybajnokságok, az ORB1/ORC/Historic, az ORB2 valamint az ORB3 idei utolsó állomása a teljes mértékben „aszfaltos” utakon zajló Zemplén rally.

kep.png

Az ORB1/ORC/Historic mezőny mindkét napon versenyzik majd, az ORB2 szintén mindkét napon, de mindegyik nap csak egyszer teljesítik a gyorsaságikat. Az ORB3 pedig csak vasárnap méretteti meg magát.

A rajtceremónia péntek 18:10-kor kezdődik az ORB1/ORC/Historic trióval, őket követi az ORB2 majd legvégül az ORB3 mezőny gurul át a rajtvonalon.

Szombaton négy gyorsasági vár az ORB1/ORC/Historic és az ORB2 mezőnyére, ezeket az ORB1/ORC/Historic kétszer teljesíti majd, az ORB2 viszont csak egyszer. Reggel, napközben és este lesz szervízlehetőség.

7:48-kor a Mád-Mezőzomboron kezd majd a mezőny, ez egy 9:01 km-es erőpróba lesz. Ezután következik a Szemere-Hernádvécse szakasz mely 7:75 km hosszban várja a versenyzőket. A napi harmadik gyorsasági lesz a Fóny-Regéc-Óhuta amely 10:86 km-t tesz ki és a kör végén szerepel az Erdőbénye-Aranyosi völgy 10:58 hosszban. Ezután szervízpark majd az ORB1/ORC/Historic még egyszer teljesíti mind a négy gyorsaságit.  Azt követően a szombati mezőny szervizbe megy és azzal zárul a versenynap.

Vasárnap az ORB1/ORC/Historic és az ORB2 mezőnyre az Aranyosi völgy-Erdőbénye vár 10:3 km hosszban, utána következik az Óhuta-Regéc-Fóny, amely 10:76 km-t tesz ki, majd jön a Hernádvécse-Szemere szakasz mely 8:31 km hosszban kanyarog és végül a Mezőzombor-Mád gyorsaságival zárul a nap, ez 9:08 km lesz majd. Az előző naphoz hasonlóan az ORB1/ORC/Historic mezőny kétszer teljesíti ezeket, az ORB2 viszont csak egyszer. Reggel és napközben is lesz szerviz lehetőség. Az ORB1/ORC/Historic mezőnyök kb. 162.3 km-en versenyeznek majd, míg az ORB2 76.65 km-en méretteti meg magát.

Az ORB3 mezőny csak szombaton megy majd ugyanazokon a gyorsaságikon mint a többiek. Azaz, a Mád-Mezőzombor, 9:01 km-ben, a Szemere-Hernádvécse 7:75 km hosszban, a Fóny-Regéc-Óhuta 10:86 km hosszban és a kör végén az Erdőbénye-Aranyosi völgy 10:58 hosszal. Ezután szervizparkba mennek, majd az első két gyorsaságit még egyszer megcsinálják, és nekik utána fejeződik be a bajvívás. Ők nagyjából 55 km-nyi gyorsaságit fognak teljesíteni.

Az ORB1/ORC mezőnyében 45 páros, az ORB2-ben 21 duó, míg az ORB3-ban 25 kettős nevezett a versenyre. A Historicban pedig 17 autó indulását várhatjuk.

Lesz itt egy rakás összkerék meghajtású Rally2-es gép, Citroen C3 WRC, hátul hajtós Historic BMW, Ford, Lada, Polonez, youngtimer Gr.A-s Toyota Celica és miegymás.

Az időjárás előrejelző oldalak szerint klassz, őszi idő vár a versenyzőkre és a nézőkre egyaránt.

A versennyel kapcsolatos hasznos információkat itt találhatjátok: https://rallylive.hu/

A műsorfüzetet pedig itt: https://www.duen.hu/hirek/zemplen_rally_2024_itiner

Az eredményeket itt tudjátok nyomon követni, https://hauserresults.hu/live/live.php?er=public&ev=217

Mivel az abszolút bajnoki cím sorsa itt fog eldőlni biztos nem fognak spórolni a srácok, aki tud menjen rallyt nézni a Zemplénbe, szép ilyenkor az a vidék.

Szöveg: Tommy

Fotók: Zemplén rally facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr8918715382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

Autósport fórum (1) BalatonParkCircuit (3) Barum rally (1) Central European Rally (2) Central Europe Rally (2) Ceredigion rally (1) CER Rally (2) Chile rally (2) Cross Country (1) Dakar rally (4) DTM (1) Eifel rally (3) ERC (105) Eric Camilli (1) Essen (1) ETCR (1) ETRC (3) EuroRX (22) FIA (7) Finn rally (2) Ford (1) Formula 3 (1) Formula E (1) Gigi Galli (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) GT Open (2) Győr rally (3) Herbst rally (1) Historic (25) Historic rally EB (3) Höljes (1) Horvát rally (6) HUMDA (1) Hungarian Baja (2) Hungaroring (5) Hyundai Motorsport (8) International GT Open (2) J-WRC (1) Japán rally (2) Jari-Matti Latvala (1) JML (1) Junior WRC (1) Kalle Rovanpera (2) Kamion EB (1) Közép Európa rally (2) Lancia Corse (3) Latvala (1) M-Sport (7) Magyar Autóklub (1) Martins Sesks (2) Matteo Fontana (1) Mecsek rally (1) Mikulás rally (5) MNASZ (47) Monte-Carlo rally (2) Monza rally (2) Monza Rally Show (1) MotoGP (2) Nitrocross (1) Nyi (1) Nyirád (17) Oliver Solberg (3) ORB (51) ORB1 (6) ORB2 (28) ORB3 (20) ORC (4) Orsák Rally Sport (1) Ott Tanak (1) Pikes Peak (1) Pirelli (1) Portugál rally (1) Rally (3) Rally1 (18) Rally1 ORC (1) Rally2 (2) Rally3 (3) Rallycr (1) Rallycross (11) Rallyle (1) Rallylegend (27) Rally 2 (3) Rally Croatia (5) Rally de Portugal (1) Rally di Roma Capitale (1) Rally EB (10) Rally Estonia (1) Rally Európa Bajnokság (5) Rally Hungary (7) Rally Japan (2) Rally Monte-Carlo (1) Rally raid (3) Rally Sardegna (2) Renault Sport (1) Robert Virves (1) Róma rally (1) Roope Korhonen (1) RX (2) San Marinó (1) Skandivávia rally (1) Skoda Motorsport (1) Stowa (1) Superbike (1) Superenduro (1) Svéd rally (1) Szardínia rally (1) Szaúd-Arábia rally (2) Szilveszter rally (5) TCR (1) Techno Classica (1) Tereprally (1) Toyota (2) Toyota Gazoo Racing (8) WEC (1) World (1) WorldRX (19) WRC (296) WRC2 (156) WRC27 (1) WRC3 (99) WRX (3) WTCR (8) Zemplén rally (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása