Forma 1-es pilóták a 20. Rallylegenden
Rallylegend

Két ex-Forma 1-es pilótával erősíti a 20. Rallylegend az eddig sem szerény résztvevői névsort. A korábban már nyilvánosságra hozott főképp egykori és mai rallyversenyzők mellett a mai napon az is kiderült, hogy a 20. Rallylegend szombati és vasárnapi The Legend szakaszon tartandó parádén részt vesz két egykori Forma 1-es pilóta is. 

arnoux.jpg

Egyikük a francia René Arnoux. Ő 1978 - 1989 között versenyzett a Forma 1-ben, 164 futamon indult, hét futamgyőzelmet szerzett és 22 x állhatott fel a verseny végi dobogó valamelyik fokára. A világbajnoki címet nem sikerült begyűjtenie, 1983-ban állt ehhez a legközelebb, akkor harmadik volt az év végén. Arnoux versenyzett a Martini, a Surtees, a Renault, a Ferrari és a Ligier színeiben, de a legemlékezetesebb, legfelejthetetlenebb futama 1979-ben volt amikor a szezonzáró francia nagydíjon csapott össze Gilles Villeneuve-vel a Digione versenypályán. René Arnoux egy Gr.4-es Ferrari 308 GTB-t "kap" a Rallylegend-re, azzal szórakoztatja majd a nagyérdeműt. 

merzario.jpg

A másik ember nem más mint a Como környéki Arturo Merzario az olasz motorsport titánja. Kevesen tudják róla, hogy hosszú karrierének kezdetén 1963-ban rajthoz állt a legelső Szardínia rallyn egy Alfa Romeo Giulietta SZ-szel amellyel megnyerte a GT kategóriát. A többi hihetetlen eredményt a gyorsasági szakágakban érte el, legyen szó országúti versenyzésről, hegyiversenyekről, Forma 1-ről vagy hosszútávú endurance versenyekről mely szakágban világbajnok lett. Gyári versenyzője volt a Ferrarinak, az Alfa Romeo-nak, az Abarth-nak és az Osella-nak. Pilótaként több mint 1600 versenyen vett részt, köztük 57 Forma 1-es nagydíjon 1972 és 1979 között ahol a Ferrarival, az Iso-val, a Williamsszel, a Copersucarral, a March-val, a Shadow-val és saját autójával is versenyzett. Ő egy Lancia Stratos-szal fog autózni a Rallylegend-en. 

Sok egyéb esemény után a 20. Rallylegend-re is elhozzák és autókáznak is majd a mai kor egyik legizgalmasabb restomod átépítésével ami nem más mint a Lancia 037 szellemiségére épülő Kimera Evo 037. Az autó a Martini - Sparco színeiben fog parádézni.   

a_r_giulia_pechino_parigi_2016.JPG

Idén 60 éves az Alfa-Romeo Giulia és 50 éves az Alfa-Romeo Alfetta. Ennek tiszteletére az idén 40 éves, Arese bázisú Scuderia del Portello csapata San Marinóba hoz négy Alfetta GTV-t és egy Giulia-t mely 2016-ban részt vett a Peking - Párizs regularity rallyn.

Szöveg: Tommy

Fotók: www.rallylegend.com 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr6517941250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása