Holnap rajtol a 90. Monte-Carlo rally
Rally1, WRC, WRC2

Holnaptól vasárnapig, nézők előtt zajlik majd a 2022. évi rally világbajnokság nyitó futama a 90. Monte-Carlo rally.

A csúcs autókat tekintve egy új korszak veszi kezdetét ugyanis az 1997 és 2021 között használt különböző verziójú World Rally Car-ok korszaka véget ért és helyüket átveszik a Rally1-nek keresztelt alapvetően benzinmotoros versenyautók melyek egy kiegészítő hybrid rendszert kaptak. Az 1,6 literes, turbós benzinmotor gyakorlatilag a tavalyi World Rally Car-ból érkezik, az autók maradtak összkerék meghajtásúak, de a váltójuk öt sebességes lesz, megszűnt a kormányról váltás lehetősége és kikerült az autókból az aktív középső differenciálmű. A versenyek során egyes kijelölt helyeken – pld. a szervizparkban – csak elektromos üzemben haladhatnak majd, de az elektromos rásegítést, előre meghatározott módon és időben a gyorsaságikon is használhatják majd. Az autóknak megnőtt a tömegük és jóval egyszerűbb lett az aerodinamikai szettjük is, ezek minden bizonnyal rányomják majd a bélyegüket az autók sebességére és viselkedésére. A szezon előtti teszt videók alapján jól szólnak az új autók is és gyorsnak is tűnnek, majd kiderül mit ér ez a stopper ellen.  

turini.jpeg

A Monte-Carlo rally az idén egész kompakt lesz, de azért nem lesz sétagalopp sem a versenyzőknek sem a nézőknek. A szervizpark végig a Monte-Carlói kikötőben a milliárdokat érő csoda hajók előtt lesz kialakítva és ott is marad. Viszont cudar dolga lesz a versenyzőknek mert csak reggel és este lesz szerviz lehetőség, napközben csupán gumicsere és tankoló zóna áll majd rendelkezésükre tehát úgy kell jól beosztaniuk az autókat, hogy mellette gyorsan is kell menniük. Illetve amit az autójukban magukkal visznek azt ők maguk használhatják javításra, ide értve alkatrészt és szerszámot is.

monaco.jpg

Csütörtök reggel lesz egy 2,3 km-es shakedown szakasz majd az esti kaszinó téri rajtceremónia után villanyfényes menet következik a Turini hágóra ahol két gyorsaságit kell teljesíteniük, ez bő 38 km-t tesz majd ki.

Pénteken három gyorsasági vár a mezőnyre, mindegyiket kétszer kell teljesíteni a párosoknak. A napi gyorsasági táv majd 98 km-t tesz ki.

Szombaton öt gyorsasági várja a kettősöket, melyekből kettőt kétszer kell teljesíteni és van egy amit csak egyszer. A gyorsaságik hossza majd 92 és fél km-t lesz.

Az utolsó napon vasárnap kétszer két gyorsasági várat magára melyekből az utolsó a külön pontokért is zajló power stage, a gyorsaságik napi össztávja bő 67 km lesz.

A négy nap így összesen 17 db gyorsaságit és 296 km-t jelent a versenyzőknek. A 2021-es évvel összehasonlítva a gyorsaságik 95%-a új lesz. A cél ceremónia a kaszinó téren kerül lebonyolításra. A verseny talán legikonikusabb gyorsaságija a nyitó napon, idén fordított irányban teljesítendő bő 23 km-es La Bollene Vesubie / Moulinet szakasz less. Ez az ami átmegy a Turini hágón és ez az a gyorsasági aminek a két végén és a közepén szinte mindig másmilyen körülményekre lehet számítani a versenyzőknek. Ez a nézők által is nagyon kedvelt szakasz, mindig rengetegen vannak itt és mindig hatalmas hangulat fogadja a versenyzőket.

c3.jpg

A Monte-Carlo rally alapvetően egy aszfalt utakon zajló verseny, de azt mindenki tudja, hogy januárban a hegyekben bármi előfordulhat, eső, hó, jég, száraz utak. Ezek sokszor egy gyorsaságin belül is előfordulhatnak így igazi kihívás a megfelelő gumiabroncs választás – szárazra, esőre, hóra - és az autók beállítása. A Pirelli száraz útra puha és szuper puha gumit szállít a helyszínre. De lesz szög nélküli téligumi a vizes, havas utakra és szöges gumi a havas, jeges utakra. A Rally1-es pilótáknak 80 db gumi áll majd rendelkezésükre, ebből 38 db-ot használhatnak fel a futam során. 20 db puha száraz gumi, 24 db szuper puha száraz gumi, 24 db szögelt téli gumi és 12 db szög nélküli téli gumi a készlet, ebből lottózhatnak kinek mi szimpatikus. Ezen a versenyen általában két pótkereket visznek magukkal a versenyzők.  

pirelli_2.jpg

A nézőknek jó hír, hogy erre a versenyre nem kell borsós áron rally passt, belépőt venniük, a futam megtekintése ingyenes csupán a már unalomig ismételt Covid szabályokat kell betartani.

Szöveg: Tommy

Fotók: www.wrc.com, Pirelli 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr2816818430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása