Idén is lesz Rallylegend
Rallylegend

Megerősítette a rendező bizottság, hogy idén október 7-10. között ismét megrendezésre kerül San Marino állam egyik legnépszerűbb eseménye, a világ különböző részein élő rally rajongók minden évben legjobban várt versenye, a Rallylegend ami immár a 19. lesz a sorban. A rendezők és az illetékesek egyre jobban vetik bele magukat a verseny szervezésébe annak érdekében, hogy október 7-re minden flottul össze legyen rakva.

Figyelembe véve a Covid 19-es járvány okozta nehézségeket és hátrányokat a 2020-as Rallylegend egy jól sikerült verseny volt. Igaz, hogy a vírus miatt jóval kevesebb résztvevő és néző utazott el San Marinóba, de maga a verseny rendezés/szervezés nem hagyott kivetnivalót maga után. A futamon megjelent az FIA WRC „biztonsági” egysége akik jól végezték dolgukat, bár véleményem szerint az ő megjelenésük mindinkább tönkre fogja tenni ezt a nagyszerűnek indult rendezvényt. A szervezők mindenesetre nagy optimizmussal és magabiztossággal tekintenek a Rallylegend 2021-re, különösen a sok külföldről érkező résztvevőre és a nézők seregére.

rallylegend_2020.jpg

Jelen állás szerint a nevezés kezdete 2021. július 15-e míg az online jegyértékesítés 2021. július 1-én indul el.

A Rallylegend formátuma és minden főbb tartalmi eleme nem változik számottevően, de lesz pár fontos újdonság az idei évben is melyeket már jóvá is hagytak.

A 2021-es Rallylegend október 8-án, pénteken kezdődik, egy az eddig megszokottól eltérő és hosszabb gyorsasági szakasszal melyet kétszer kell teljesítenie a párosoknak. Másnap, szombaton, október 9-én három gyorsasági szakasszal folytatódik a rally, melyeket kétszer kell ismételni. A zárónapra október 10-én vasárnap kerül sor mikor is várhatóan a már mindenki által ismert The Legend gyorsasági(k) teljesítésével ér véget a versengés.

A 19. Rallylegend-en részben a már ismert kategóriákban lehet majd nevezni, azaz a Historic, a Myth és a World Rally Car besorolásokba. A World Rally Car csoporton belül korlátozott számban, de valószínűleg engedni fogják az R5-ös autókat is mert ez sok versenyzőnek volt kérése. Kialakulóban van egy új kategória a Szupersportkocsiké, ennek részleteit később hozzák nyilvánosságra. A nagy értékű és eredeti papírokkal rendelkező versenyautók ismét részt vehetnek a Rallylegend Heritage kategóriában, ők a rendes rally keretein belül rendezett Sport Regularity versenyen fognak résztvenni.

rallylegend_2020_1.jpg

A közönség egyik kedvenc helye a rengeteg bazárossal, étel-ital árussal, programokkal kitömött rajt/cél ceremónia helyszíne a Rallylegend Village október 7. csütörtöktől vasárnapig tart majd nyitva, tárt karokkal várva a találkozóra, bemutatóra és egyéb esemény re érkezőket. Itt lehet találkozni a nagy bajnokokkal és közvetlen közelről megcsodálni a világ volt és jelenlegi legjobb rallyautóit.

Szöveg: Tommy

Fotók: http://www.rallylegend.com

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr6216602540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása