Turán Frigyes nyerte a Mikulás rallyt
ORB, MNASZ

130256490_10160777549108289_1307730224115077631_o.jpg

A múlt héten volt a hazai rally bajnokságok közül a Rally1 és a Rally2 bajnokságok utolsó futama. Amely futam nem volt más, mint az alapvetően buli verseny Mikulás rally, ami az idei vírus cirkusz okozta verseny kiesések miatt főszámmá lépett elő.

Annyira főszám lett, hogy idén ez volt az egyetlen murvás futam és itt dőlt el az abszolút elsőség sorsa is melyre akár négy versenyzőpárosnak is esélye volt.

A Rally1-re 7 db murvás gyorsasági várt 105km hosszban, míg a Rally2-re 5 db szintén murvás gyorsasági és 73 km várt. Most a Rally1 húzta a rövidebbet, egy bomba miatt a Nagylőtért egyszer ki kellett venni a programból.

Az igen látványos idei Mikulás rally konkrétan Mikulás napján, azaz december 6-án, alapvetően esőmentes időjárási körülmények és hivatalosan nézők elől elzárva zajlott ahol a Rally1 az alábbiak szerint fejezte be a versengést,

 rally1_2.JPG

A roppant csekély létszámú Rally2 mezőny pedig így fejezte be a bajvívást,

rally2_4.JPG

Az, hogy a versenyt ki nyerte meg az a fentebbiekből tisztán látszik. Az, hogy az ORB abszolút győzelem kié lesz a futam után egy héttel még nem tudni. Van egy MNASZ versenyszabályzat amit a Mikulás rally előtt kiegészítettek egy bekezdéssel ami miatt jelenleg még megy a jogászkodás, hogy Turán Frigyes vagy Hadik András lesz 2020. rallybajnoka…  

130557854_10160777844843289_1399398538212497760_o.jpg

Szöveg: Tommy

Eredmények: https://q8oils.rallylive.hu/

Fotók: Turán Motorsport, Hadik Rally Team

bandi.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr6616329200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

Dakar rally (1) DTM (1) ERC (16) ETCR (1) ETRC (3) FIA (1) Formula 3 (1) Goodwood (2) GP Ice Race (1) Hungaroring (2) J-WRC (1) Kamion EB (1) Mikulás rally (1) MNASZ (6) ORB (8) Rally (3) Rally1 (16) Rally1 ORC (1) Rally3 (3) Rallycross (1) Rallylegend (15) Rally 2 (3) Rally EB (5) Rally Európa Bajnokság (4) Rally raid (2) RX (1) Tereprally (1) WRC (62) WRC2 (18) WRC3 (6) WTCR (7) Címkefelhő
süti beállítások módosítása