Magyar dobogós a hazai Kamion EB futamon
ETRC

timthumb_2_1.jpg

Az elmúlt hétvégén ismét a Hungaroringen járt az FIA ETRC, azaz a kamion Európa bajnokság mezőnye.

Mellettük betétfutamként szerepeltek a Suzuki Swift Cup versenyzői és a Super Enduro Cup motoros mezőnye, akik nem a Ringen, hanem az úgynevezett alsó Porsche parkolóban kialakított pályán mérték össze tudásukat.

A kamionok minimum súlya 5,3 tonna lehet, a végsebességük 160 km/ó-ra van korlátozva. Az első nyolc kamion a 2. és a 4. versenyen fordított sorrendben rajtol az 1. és a 3. futamhoz képest. A Hungaroringre 16 versenyző nevezett, a már jól ismert Iveco, MAN, Mercedes Benz és Freightliner márkákkal. Kiss Norbert jelenleg és egyelőre a harmadik helyen áll a bajnokságban.

timthumb_1_2.jpg

A hivatalos programok szombaton és vasárnap zajlottak. A Kamion EB szabályzata szerint mindkét napon két-két futam valamint két kvalifikáció és superpole várt a kamionos mezőnyre.

A szombati első versenyt a címvédő német Jochen Hahn nyerte meg, az egyetlen magyar induló a 2x Európa Bajnok Kiss Norbert a 6. helyen végzett. A második futamot megint egy német, Sascha Lenz húzta be, Kiss Norbert itt az 5. helyen ért célba.

timthumb_3_1.jpg

Vasárnap az első, de a hétvége harmadik versenyét ismét Jochen Hahn nyerte meg. Kiss Norbert pedig némi szerencsével (kiestek előle) megszerezte a harmadik helyet. A hétvége negyedik versenyfutamán a szintén német André Kursim győzedelmeskedett, Kiss Norbert itt a 6. pozícióig jutott el. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy az idei Hungaroringi Kamion EB futamon német egyeduralom volt.

A részletes eredménylistákat ezen a linken lehet megnézni, http://www.fiaetrc.com/results?filter_season_id=6&filter_meeting_id=47&filter_race_id=283

timthumb_5.jpg

A sorozatnak a Hungaroringi volt az idei második állomása. Kiss Norbert a szezonnyitó és a hazai hétvégéken mutatott teljesítményével jelenleg harmadik helyen áll a bajnokságban. A következő forduló július 6-7. lesz a Szlovákia ringen.

timthumb_4_1.jpg

Az izgalmas versenyfutamok mellett, ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk a rendezők az idén is alaposan kitettek magukért. A versenyprogramok mellett rengeteg elfoglaltságot találtak ki az egész család részére. A gold tribün mögött építettek fel egy ingyenes és fedett játéktermet szimulátorral, Carrera pályával, csocsó és biliárd asztallal és mindenféle egyéb szórakozási lehetőséggel. De voltak ugrálóvárak, pedálos Moszkvicsozás, minimotoros pálya, mini vizibicikli és rengeteg streetfood étkezde.

20190622_145413.jpg

A depóban és környékén pedig a teherautós szakma tartotta szokásos seregszemléjét. Márkakereskedők, felépítmény gyártók, alkatrész forgalmazók várták meglévő és leendő ügyfeleiket.

Minden évben meg kell állapítsam, hogy mennyire más a közönség összetétele a Kamion EB-n mint például egy WTCR vagy Blancpain GT fordulón. Mivel ez az egész hétvége a kamionozásról szól picit mintha idősebb lenne a nézők átlagéletkora és nagyon sokszor fut bele az ember a szakmába vágó sztorizásokba, problémákba, sikerekbe. Érdekes és kicsit más világ ez.

20190623_140009.jpg

Ami nekem itt is feltűnt (a WTCR-en is), hogy talán mintha évről évre kevesebb lenne a nézőszám. Nem tudok hivatalos adatokat, de szemmel láthatóan nem voltak tele a lelátók. Szó se róla, nem tátongtak az ürességtől és bíztatták is Kiss Norbertet derekasan, de nekem foghíjasnak tűnt.

Összességében jó kis buli volt ez az idei Kamion EB, gratulálok a rendezőknek, tisztességes programot raktak össze ismét.

Szöveg: Tommy

Fotók: Tommy, http://www.fiaetrc.com/

20190622_134417.jpg

20190622_141312.jpg

20190622_145739.jpg

20190622_145751.jpg

20190623_135848.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr8514909430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása