Makai György újabb győzelemmel zárt
Rallycross OB- Hankook Racer Cup RX

hrc_rx_kakucs_4.JPG

A rallycross-ban az idei esztendőben debütáló Hankook RacerCup RX, ezen a hétvégén a Kakucsringen szállt harcba az értékes pontokért. Az újabb hazai pályán már csak az volt kérdés, hogy a bajnokságban magabiztosan vezető Makai Györgyöt ki tudja megszorongatni, hiszen itt a pályaautós múlt sokat jelentett.

hrc_rx_kakucs_1.JPG

A rendkívül szűk többnyire aszfaltos szakaszon azonban most sem talált legyőzőre, az előfutamokon, majd az elődöntőkön is ő bizonyult a leggyorsabbnak, így előnyét tovább növelve érkezik a máriapócsi folytatásra. 
Az előzésre igencsak alkalmatlan pályán, a versenyzők mégis megpróbáltak pozíciókat javítani, éppen ezért már az első nap is sok volt a kontakt és az apróbb ütközés.

hrc_rx_kakucs_6.JPG

A döntők reggelén egy óriási felhőszakadás alapozta meg a hangulatot, a bemelegítések csak a vizes pályákon zajlottak. Szerencsére azonban, az égiek nagyon kegyesek voltak a Hankook Racer Cup RX mezőnyéhez, hiszen mire a verseny komoly része következett, meg is száradt az aszfalt. Nagyon szorosak voltak a döntők és az elődöntők, amiből Csuti László került ki másodikként, míg a dobogó harmadik fokára Takács Balázs állhatott. 
A kakucsringi hétvége eredménye meglepően alakult, hiszen a bajnokságban a második helyen érkező Boldizs Bence csak a negyedik lett, míg a harmadik helyen tanyázó Somogyi Márk az elrontott elődöntő miatt még a döntőbe sem fért be. Kismarty- Lechner Gábor pedig a Red Bull Ringes elfoglaltsága miatt ezen a hétvégén nem is állt rajthoz.

hrc_rx_kakucs_2.JPG

Pünkösdkor folytatódik a kétnapos küzdelem ezúttal Máriapócson, ahol újabb hajrában érkeznek a versenyzők a bajnokságot már igencsak meghatározó pontokért! 

Szöveg és fotók: Klein Péter - Just Creative

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr9114847716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása