A Hungaroringen járt a Blancpain GT series
GT4 European Series, Formula Renault Eurocup

fb_img_1535738350557.jpg

Az elmúlt hétvégén ismét Magyarországon járt a Blancpain GT széria nevezetű autóverseny sorozat. Ők az elmúlt években a kamion EB betétfutamaként vendégszerepeltek kishazánkban, az idén akkor nem jöttek, de most egy önálló hétvégén ellátogattak hozzánk.

fb_img_1535738370265.jpg

És most természetesen az övék volt a főszerep, nem betétfutamként vettek részt. A hétvége főszáma a Blancpain GT series sprint cup volt, ők szombaton és vasárnap nyomtak egy-egy 60 perces versenyt. Ebben a mezőnyben voltak a hétvége legdurvább autói. Az utcaitól sok mindenben különböző Audi R8-ak, Lamborghini Huracan-ok, Mercedes-AMG-k, Lexus RC F-ek, Ferrari 488-ak valamint BMW M6-ok. Ezek mindegyike 8-10 hengeres motorral van szerelve, szélesek, laposak és jó hangosak. A szélvédőjükben világító rajtszám van, ami mutatja a rajtszámot és különböző színnel azt is, hogy az autót a csapat profi vagy amatőr versenyzője kezeli-e éppen. De meg tudja jeleníteni azt is, hogy az autó éppen hányadik helyen áll a versenyben és a kategóriájában is. A csapatok igen szépen ki vannak stafirúngozva, szép kamionjaik és profi boksz berendezéseik vannak, a szerelőknek és csapattagoknak egyenruha. Bár ez nem szokatlan egy profi versenysorozattól csak mindig jó ezt látni, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Visszatérve a versenyre, mindegyik autót két versenyző kezeli, általában egy profibb, tapasztaltabb és egy mondjuk úgy amatőrebb versenyző. Az egy órás futam alatt egyszer kötelezően kell versenyzőt és gumit cserélniük. Emiatt aztán sosem lehet tudni a futam elején, hogy mi lesz a befutó sorrend, ugyanis ha az első pilóta ügyes de a váltótársa nem annyira, akkor könnyen megfordulhat a kocka. A mezőnyben több neves GT (Markus Winkelhock) és egykor az F1-ben (Christian Klien) megfordult versenyzőt is találhattunk. A versenyben az is tök jó volt, hogy igen szépszámú mezőny állt rajthoz, 21 db nevezés érkezett a Hungaroringi fordulóra.   

gtspr-2018-08-hun-14_sun_race_2-1035-dscf2765.jpg

A hétvége másik versenyszáma a Blancpain GT Sports Club sorozat. Itt ugyanolyan autókkal mennek mint a fentebb leírtaknál, de a versenyzők itt többnyire amatőrök ami látszott is a versenyben mutatottakon. Nekik szombaton volt egy 25 perces kvalifikációs versenyük és vasárnap egy 40 perces fő futamuk.     

20180902_145039.jpg

A következő kategória a GT4 European Series volt. Ebben a sorozatban is karosszériás autók versenyeztek, de azok jóval egyszerűbbek és olcsóbbak a GT3-as társaiknál. Rendkívül színes volt a mezőny, láthattunk BMW M4-et, Audi R8 LMS-t, Mercedes-AMG-t, Porsche Cayman GT4-et, McLaren 570S-t, Aston Martin Vantage-t, Chevrolet Camaro-t, Ginetta G55-öt vagy KTM X-BOW-t. De személyesen itt láttam először élőben az új Alpine A110-et. Klassz kis mozgékony autónak tűnt, bár ebben a mezőnyben még akkor is gyenge volt egy kicsit, ha itt is be van vezetve a büntetősúlyos BoP rendszer. Ebben a sorozatban is nagyon sok versenyző állt rajthoz, több mint 40 autó vágott neki a szombati és a vasárnapi 60 perces futamoknak. Hasonlóan a GT3 sorozathoz itt is két versenyző vezeti az autókat, de itt mindkettő félig meddig amatőr, ezüst besorolásúak mindketten. A sorozat jó ugródeszka a tehetséges pilóták részére akik a GT3-ban akarnak szerepelni. Jóval barátságosabbak a költségek is, egy GT4-es autó kb. 200.000.-€ míg egy GT3-ra inkább ennek a duplája igaz, azaz 400.000.-€ körüli összegbe kerül egy példány. Plussz gumi, benzin, nevezések, süti, ropi, nápolyi, stb. A GT4 European Series az idei évben a Blancpain GT series betétfutamaként szerepel, ami megfelelő promótálást, média megjelenést biztosít nekik.

20180901_121404.jpg

A hétvége negyedik fellépője a Formula Renault Eurocup volt ami látványosan más dolog mint az előző három sorozat. Itt ugyanis teljesen egyforma formula autókkal feszülnek egymásnak a jellemzően 16-26 éves srácok. Az autókat 2,0 literes, 210 lóerős Renault motor hajtja, ami 7500-ig forog, kormányról kapcsolható 7 gangos szekvenciális váltójuk van és mindössze 510 kg-ot nyomnak a mérlegen. A sorozatban szereplő autókat privát istállók üzemeltetik, de azon túl teljes egészében a Renault Sport felügyeli, promótálja. Saját safety car-juk és felvezető autójuk van, gyári alkatrészes kamionok vannak a versenyhelyszínen. A Hungaroringre 28 db nevezés érkezett így ebben a sorozatban is látványos futamoknak lehettünk részesei. A sorozatban korábban olyan, az azóta már az F1-ben versenyző arcok is megfordultak, mint Brendon Hartley, Daniel Ricciardo, Jean-Éric Vergne, Stoffel Vandoorne, Daniil Kvyat vagy Pierre Gasly.

20180901_100847.jpg

A hétvége során jó kis változékony őszi időjárás fogadta a versenyzőket. Szombat a kora délutánig napos száraz idő volt, de egyszer csak jó kis zápor zúdult a Hungaroringre. Azután vasárnap a Formula Renault-ok is esőben fejezték be a futamot, de a nagy cirkusz a GT3-as rajtjára érkezett meg. Olyan eső és vihar volt, hogy a rajtrács ceremónián mindenki rommá ázott aki ott volt. Mire elindult a futam alábbhagyott valamelyest az eső, de a rajt után pár kört a safety car mögött teljesített a mezőny. Miután elengedték őket, nagy galibát nem csináltak mert minden autó célba ért.

03118012_av1_7353_4500-3000-rgb.jpg

Nézői oldalról egy igen látványos, színes, szagos nagy létszámú autóverseny volt a Blancpain GT3 series és betétfutamai. A nézőtérre a belépés ingyenes volt, a paddock látogatásért kellett 4.000.-Ft-ot fizetni. Hogy ez sok vagy kevés, nem tudom, de szerintem sok értelme nem volt, hacsak nem akarta valamelyik pilótát egy fotó vagy aláírás erejéig elkapni valaki. A sok szép kamion és a versenyautók szerelő sátorbéli látványa vagy a boxutca látogatás nem volt akkora szám. Bár akit ez érdekel az úgyis kifizette és megnézte, érdekes volt szó se róla, de most semmi olyan nem volt, ami a nézők szórakoztatását szolgálta volna. Például szimulátorok, gyerekeknek elfoglaltság, de még repi cuccokat sem osztogattak a csapatok, sőt még pénzért sem árulták a portékáikat. Személy szerint a GT4-es paddockban láttam pár csapatnál a kirakott autogram kártyákat, de ennyi, semmi több. Egy kicsit zártkörűnek tűnő rendezvény volt ahol a csapatok és meghívott vendégeik biztos jól érezték magukat, de nem olyan hangulatú volt, mint a WTCR vagy a Kamion EB. A nézőknek ingyenes buszjáratot biztosítottak a szervezők Bp-ről és vissza, de ez sem hatotta meg az emberek többségét. Szokás szerint megint csak a célegyenes környéki lelátókra engedték be a népeket és ott igen gyér volt a nézőszám. Szombat délután mielőtt elkezdett esni az eső addigra a célegyenes végi helyek nagyjából és talán félig megteltek, de azon kívül nagyon szellősen voltak a nézők. Ennek egyik oka biztosan az, hogy a sorozatokban csak egy magyar résztvevő volt, ő Mór Csaba és a GT4-ben egy Mercedes-AMG-vel próbált szerencsét, de most nem adta nekik. Szombaton a 25. helyen értek célba, míg vasárnap a 35. helyen értek be. Kár érte, hogy nem mentek ki többen, mert jó kis futamok voltak és azon kívül, hogy itt nincs egy Norbi akinek szurkolni lehet a futamok mindegyike nagyon jó volt. (Kivéve a Blancpain GT Sports Club-ot, azok kicsit gyengén muzsikáltak).

a38i4994.jpg

a38i3751.jpg

20180902_155120.jpg

03118012_av1_5938_4500-3000-rgb.jpg

fb_img_1535830233431.jpg

20180902_145252.jpg

20180902_143219.jpg

20180901_094413.jpg

20180901_094701.jpg

20180901_094128.jpg

20180901_100552.jpg

20180901_101851.jpg

20180901_115410.jpg

A Blancpain GT series eredményeit alább találhatjátok,

https://www.blancpain-gt-series.com/results

A Blancpain GT Sports Club eredményeit itt találhatjátok,

https://www.blancpainsportsclub.com/results?filter_season_id=4

A GT4-es bajnokság eredményei itt vannak,

https://european.gt4series.com/gb_en/results/1/2018

A Formula Renault Eurocup-é pedig itt,

https://www.renaultsport.com/renault-sport-series-formula-renault-2-0-championships-eurocup-formula-renault-2-0.html

A Hungaroringen az idei évre ezzel a hétvégével véget értek a nyilvános események, ha lesz Szilveszter rally, az valószínűleg érinti majd némelyest a pályát, de igazából folytatás jövőre.

Szöveg: Tommy

Fotók: Tommy, https://www.blancpain-gt-series.com/, https://www.renaultsport.com/, https://www.blancpainsportsclub.com/, https://european.gt4series.com/,

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr5214225669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék