Hungaroring Classic 2017 - dress code

dresscode.JPG

Mondják, a stílus maga az ember.

A Hungaroring Classic esetében ez az autókra is igaz – hiszen már önmagában meghatározza a hangulatot, hogy a hatvanas, hetvenes évek versenyautóit vonultatja fel a rendezvény a mogyoródi Formula–1-es pályán.

A szervezők azonban gondoltak egy merészet, és arra kérik a szurkolókat, vendégeket, képviseljék maguk is a hatvanas, hetvenes évek stílusát öltözékükkel, frizurájukkal, kalapjukkal. Tegyenek úgy, mintha egy hétvége erejéig visszarepülhetnének az időben úgy negyven-ötven évet, idézzük fel együtt a korabeli autóversenyek hangulatát.

S mivel a gyönyörű, klasszikus autók sem csak úgy köröznek a Hungaroringen, hanem kőkemény versenyt vívnak, így a szervezők ugyanezt a lehetőséget megadják a szurkolóknak is. A hölgyek és urak számára plusz programpontként lehetővé teszik, hogy a helyszínen dolgozó fodrászok segítségével korabeli frizurát varázsoljanak a fejükre, sőt, a hölgyeknek kalapversenyt szerveznek.

Szöveg, fotó: http://hungaroringclassic.com/hu/home 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr5612810060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.09.08. 09:42:00

Ez komolyabb mint a Le Mans Classics dress code-ja. Viszont ha jól látom cserében ez csak ajánlás. Spában nem tapasztalétam semmi ilyet, pedig elég jó poén.

Szerintem megér egy poént leakasztani apadlásról a szülők / nagyszülők stb régi lódenkabátját :)

A Le Mans Classic esetében viszont azt veszem ki a rajzból, hogy elküldik aki megjeleneik bermudában... www.lemansclassic.com/language/en/dress-code-2/

Ott a cél kifejezetten az, hogy a közönség elegáns legyen. Viszont a fórumok szerint még ott sem veszik 100-asra az öltözködést.

proflex 2017.09.08. 18:54:49

:-) Jó poén lehet ez, de nem biztos, hogy így öltözök majd a hétvégére :-)

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék