2018. ápr 04.

Credobus Eger Rallye 2018, Beszámoló

írta: proflex
Credobus Eger Rallye 2018, Beszámoló

Ollé Sasa- Belső Kristóf

014_gy01_421.jpg

Tesztnek kiváló

Az ismerkedés jegyében telt Ollé Sasának az idénynyitó Eger Rallye, ugyanis egy új navigátorral, a tizennyolc esztendős Belső Kristóffal vág neki a 2018-as idénynek. 

Ollé Sasa- Belső Kristóf: „A verseny nagyon jól zajlott a számunkra, annak ellenére, hogy a futam első felében nem volt szerencsénk. Az autó intercooler csövét tartó bilincs meglazult, így az intercooler elengedte a levegőt, ezáltal nem volt megfelelő a turbónyomásunk. Panaszkodtam is a fiúknak, hogy kicsi a turbónyomás és nem megy a Skoda. Mi etapon nem tudtuk a problémát orvosolni, csak a srácok az első szervizparkban, emiatt a kis malőr miatt komoly, majd fél perces hátrányba kerültünk. A következő körben az időeredményünk és a tempónk is megnyugtató volt a nyolcadik-tízedik helyen autóztunk.

014_gy16_539.jpg

Kristóffal is jól mentek az első éles kilométerek, szerintem gyorsan össze fogunk szokni, inkább neki kell megismernie az én diktálási igényemet, hogy miket és milyen ritmusban kérek. 18 éves kora ellenére nagyon ügyes, pedig húsz gyorsaságis versenyen még nem is szerepelt, csak rövidebb horvát futamokon. Az éjszakai szakaszokat még szoknunk kell, sokkal nehezebbnek bizonyult, de köztudott, hogy sötétben nem könnyű versenyezni.

A másnapi folytatás szerencsére kifejezetten jól sikerült, ennek fényében nagyon várjuk a Miskolc Rallye-t. Az autón is sokat kell még állítanunk, ezt tettük most is, folyamatosan, gyorsról-gyorsra finomítgattuk. Az egész Eger Rallye egy teszt volt a számunkra, ami jól sikerült, így bizakodóak vagyunk. A Skoda is jóindulatúvá vált, jól lehet vele autózni, és ami talán a legfontosabb, hogy visszajött az önbizalmam, ezt kell egy versenyautóban éreznem!”

Szöveg: TMC Rallysport Kft.

Fotók: Galadriel Sportfotó

Szólj hozzá