Idén is lesz magyar versenyző a GT4-ben!

gt4mcsteam.jpg

Mór Csaba 2017-ben többször is dobogóra állhatott az Európai GT4 sorozatban a holland Equipe Verschuur csapat színeiben egy McLaren 570S GT4-essel teljesítette a bajnokságot. A 2018-as szezonra több csapatnál is kapott teszt lehetőséget különböző pályákon. Az idén is hat futamból álló sorozatban a korábbi Lotus Eastern Cup bajnok új csapatban egy új autóval és új versenyzőtárssal áll rajthoz. Az új csapat a német Racing One régóta otthon van a hosszú távú versenyek világában és a TCR Germany sorozatban is indítanak csapatot. Nem csak a csapat a technika is német lesz egy vadonat új Audi R8 LMS GT4 „személyében” mellyel Csaba már össze is barátkozhatott Zolderben a sorozat hivatalos tesztnapján. Végül, de nem utolsósorban a legfontosabb „új elem” az új versenyzőtárs az olasz Patrick Zamparini aki egyformán otthon van a rally és a gyorsasági pályákon, közel húsz éve nyomja a gázt! Ráadásul a hétköznapi foglalkozása is meglehetősen irigylésre méltó, mivel a Ferrari gyár tesztpilótája és a Maserati tehetős vevői számára is tart vezetéstechnikai tréningeket!

gt42018mcs.jpg

Csaba hangsúlyozta, hogy tényleg Patrick a legfontosabb az új felállásban, hiszen a tavalyi szezonban az igazán eredményes versenyzéshez mindennél jobban hiányzott egy tapasztalt, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó, valóban profi, az endurance versenyzés apró összetevőit is jól ismerő versenyzőtárs! Az olasz német magyar trió április elején lép majd először pályára a hollandiai Zolderban. Aztán Brands Hatch, Misano, Spa, következik. Szeptember elején a Hungaroringen is szurkolhatunk a fiuknak, így remélhetőleg Misano mellett talán itt is kihasználhatják majd kicsit a hazai pálya előnyét. A sorozat szeptember közepén a Nürburgringen zárul.

gt4mcs.jpg

Az új felállás célja egyértelműen mindig a dobogó lesz, és ha a precíz német technika is úgy akarja, akkor reményeik szerint valamilyen nemesfém is kerülhet a fiuk nyakába az év végén. Már az első szerencsehozó „eredmény” is megvan, ugyanis a fiuk az idei évre megkapták a 77-es rajtszámot, amivel Csaba 2016-ban minden futamot megnyert a Lotus kupában!

Érdemes lesz tehát figyelemmel kísérni a GT4 futamait is, hiszen egy sportolónk ott is tovább öregbítheti a több mint száz éves magyar autósport hírnevét!

Szöveg és fotók: MCS GT4 Media Info

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr5313739376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása