19. Szilveszter rally 2017

2017-szilveszter-rallye-csutortok-vincze-ferenc-bazso-attila.jpg

December 27-29. között volt az immár 19. Szilveszter rally a Hungaroringen és annak szűk környékén. A versenyre több mint 200 nevezés érkezett, ebből jó páran külföldiek voltak, a mezőnyre hat gyorsasági szakasz várt. A mezőnyben volt a különböző rengű és rangú magyar rally bajnokságok résztvevőinek nagy többsége. Jó pár külföldi páros állt rajthoz Ausztriából, Cseh és Lengyelországból és Szlovákiából. De egy Citroen DS 3 R3-mal itt volt a nem is olyan régen még fix WRC résztvevő Yurij Protasov és az egykori kétszeres Magyar Rally bajnok Kiss Ferenc is. De egy Ford Fiesta R2 fedélzetén rajthoz állt az idei rallycross VB sorozatban szereplő Lukács "Csucsu" Kornél is. 

2017-szilveszter-rallye-csutortok-lukacs-kornel-bernek-peter.jpg

Az első napon a papírmunkán kívül csak a shakedown szakasz volt. 28-án a Ring belső szakaszt kellett kétszer megfutnia a mezőnynek. Ez nap jó randa idő fogadta a mezőnyt és a nézőket is mert nem túl hideg de esőben gazdag nap volt a csütörtöki. Nézői szempontból jó volt ez, mert legalább jobban csúszott az út minek következtében még az is keresztben ment aki nem biztos, hogy akart. Hogy a versenyzők mit szóltak ehhez az már más lapra tartozik de mivel a Szilveszter rally egy tét nélküli buli verseny talán nem fakadtak sírva emiatt. 

29-én pénteken viszonylag tiszta, néha már napsütéses, de cefet hideg szeles idő várt a mezőnyre és a nézőkre. A napi első gyorson az esti havas, esős idő miatt még vizes volt az út felület ami látványos menetet ígért. Nem is kellett csalódni, a MOL kút környékén csúszkált mindenki ha akart ha nem. Volt aki tudatosabban volt aki kevésbé de egy EVO 9 bal hátsó futóművet leszámítva nem történt nagyobb károsodás.  

2017-szilveszter-rallye-elozetes-ujdonsagok2.jpg

A verseny előtt sokan nem tetszésüknek adtak hangot. Részben a Ring külső gyors nyomvonala miatt, részben és főleg a belépőjegy és annak ára miatt. A Ring külső gyors nyomvonala olyan lett amilyen, biztos volt akinek tetszett de a többségnek biztos nem. A belépő ügy. Bármennyire is fáj manapság semmi nincs ingyen. Pénzbe kerül a Hungaroring, a közút lezárása, a védőkorlátok, a kerítőszalagok,a biztonságiak, a bírók és még megannyi más. A jegy elővételben 2.000.-Ft, a helyszínen 2.500.-Ft volt, ez azért még nem a világvége. És amilyen embertömeg volt mind csütörtökön mind pénteken az volt az érzésem, hogy a rendező gyakorlatilag bármennyi pénzt elkérhetne a belépőért azt is kifizetnék.   

2017-szilveszter-rallye-csutortok-kiss-ferenc-patko-gergely.jpg

Összességében jó kis buli futam volt a 19. Szilveszter rally. Rengeteg versenyző párossal és rengeteg nézővel. Voltak kalandok, itt ott elment a karosszéria hézag és megváltozott a futómű geometria de ez benne van a sportban, nincs ezzel baj. Jövőre a mondhatni jubileumi 20. Szilveszter rally lesz amin szinte biztos megint nagy versenyző és nézői tömeg lesz. De addig még sok minden fog történni, addigra véget ér az összes 2018-as autósport bajnokság. 

vege_4.JPG

Szöveg: Tommy

Fotók, eredmények: www.rallylive.hu, internet 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr1613536891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása