Győzelem Horvátországban - Botka Rally Team

botkarallyteam_44croatiarally_28.jpg

Megszerezte első abszolút győzelmét a Skoda Fabia R5-ös versenyautójával a Botka Rally Team csapata. A 44. Croatia Rally-n rajt-cél győzelmet aratott Botka Dávid és Mesterházi Márk. A páros ismeretlen, nehéz pályákon, komoly ellenfelek ellen tudott nyerni szeptember utolsó hétvégéjén.

A shakedown után pénteken mind a két gyorsasági szakaszt megnyerte a Botka-Mesterházi duó és ennél jobban nem is kezdődhetett volna a poreci 44. Croatia Rally. „Jól mentünk a shakedown-on, már ott éreztem, hogy nem lesz gond a tempónkkal. Aztán körgyors egy egyszerűnek mondható pályán zajlott, ráadásul ez volt kétszer és itt viszonylag sokat tudtunk adni az ellenfeleinknek. Nagyon jó kis szakasz volt, mindkétszer megnyertük, örültünk.” – mesélt az első napról a pilóta.

A verseny másnap nyolc gyorsasági szakasszal fejeződött be. „Szombaton az első, hosszú gyorson is tudtunk jó időt menni, majd a következőn már kicsit elóvatoskodtam a szűk részeket, de még mindig volt 12 másodperc előnyünk. Aztán újra jött a kör, már az ismert pályán könnyebben tudtunk haladni és igazából amikor kellett, akkor tudtam gyorsan menni. Ha úgy volt, hogy nyerni kellett szakaszt, akkor tudtunk nyerni. Az utolsó gyorsaságin már tényleg csak arra összepontosítottam, hogy sehol ne vágjuk le túlságosan, ne kapjunk defektet és még ezt is meg tudtuk nyerni.” – összegzi mosolyogva Dávid a versenyt.

botkarallyteam_44croatiarally_17.jpg

Ez volt a negyedik futam, amit a Fabia R5-el teljesített a csapat: „Az autónak egy pisszenése nem volt, ismét hibátlanul működött. Úgy tudtam versenyezni, hogy csak a pályával kellett foglalkoznunk, az autó tökéletesen tette a dolgát. Az autóváltás jól sikerült, végre találtunk egy olyan kocsit, ami mellett tudunk a versenyzésre összpontosítani.”

Mesterházi Márk már a harmadik közös futamon a dobogó legfelső fokára állhatott Duduval. „Az első nap végén nagy löket volt, hogy az élen tudtuk befejezni a napot és ez adta a lendületet szombatra is. Nagyon jól éreztük magunkat egész hétvégén, köszönöm a csapatnak a munkát!” – örült a navigátor is.

Dávid is elismerően beszélt a hétvégéről: „Szeretnék köszönetet mondani a partnereink mellett a csapatnak és a magyar mezőnynek, akik indultak ezen a futamon. Jókat meccseltünk Hadik Andrisékkal, gratulálunk Hideg Krisztiánéknak a horvát bajnoki címükhöz és gratulálunk az LP Winner csapatának is: Lovász Paliék is jókat mentek, amíg mentek és a csapatukban szereplő Csomós Mixiék pedig szenzációsat autóztak a kétkerekes mezőnyben.

Nagyon jó hétvégén vagyunk túl, feltöltődtünk, várjuk a következő versenykilométereket! Megyünk a Mecsek Rallye-n, talán Egerben is és a Waldviertel Rallye-n zárjuk majd a szezont, a terveink szerint.”

botkarallyteam_44croatiarally_35.jpg

Kövessen minket facebook oldalunkon!

Szöveg és fotó: Botka Rally Team

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr212922069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása