2017. júl 18.

Benik Balázs : jöttem, láttam, majdnem győztem

írta: proflex
Benik Balázs : jöttem, láttam, majdnem győztem

Két hete volt a Magyar rally bajnokság, az ORB 5. futama a Veszprém rally. Itt hosszú kihagyás után ismét versenybe állt a háromszoros abszolút Magyar rally bajnok Benik Balázs egy Skoda Fabia R5-tel. Az ő sajtóanyagukat olvashatjátok.

duen_veszpremrallye2017_csn12.jpg

Második helyen fejezte be a 24. Veszprém Rallye-t a Benik –Rácz páros és ezzel a kicsit elferdített történelmi mondattal is zárhatta volna a nyolc év utáni visszatérését a háromszoros bajnok. Végig küzdöttek és közben végig mosolyogtak! A nagyon erős magyar bajnokság idei legnehezebb futamán alig több, mint 7 másodperccel maradtak le a dobogó legfelső fokáról, de így is bezsebelhették a versenyzőtársak és a szurkolók legnagyobb elismerését: végig taps kísérte a versenyzésüket!

A legnagyobb kérdés az volt a futam előtt: el lehet felejteni vezetni? A válasz természetesen az, hogy nem, de hogy ennyire jól sikerül majd a visszatérés, azt talán senki sem gondolta. „Jobban izgultam, mint bármelyik korábbi versenyem előtt!” – kezdi a beszámolót Balázs. „A kvalifikáción sikerült második időt mennünk, ott elkezdtünk kicsit bizakodni.”

Szombaton az idő nem kedvezett sem a visszatérőknek, sem a mezőnynek, hiszen a szervizparkból való indulás után hatalmas eső áztatta a pályákat. „A gumiválasztásunk nem volt megfelelő, de mégis jobban jöttek az eredmények, mint azt reméltük.” Az első napi két szakaszból az elsőn harmadik időt értek el, a másodikat megnyerték Balázsék. „Összességében második helyen zártuk a szombatot. Aztán jött a vasárnap, ahol, mint azt korábban is elmondtam: olyan szakaszokon autóztunk, amik nem tartoznak a kedvenceim közé. Nagyon jó murvás pályák, nagyon nehezek, technikásak, de valahogy idegenek voltak a számomra.”

duen_veszpremrallye2017_2524.jpg

Óvatosan kezdte a zárónapot a páros, hiszen a kánikulai hétvégén a kevés szél nem segítette a versenyzőket, az erdőben megállt a por. „Nem mertük áttolni több olyan helyen is, ahol különben teli gázon kellett volna menni, hiszen nem láttunk a portól semmit.”

Az utolsó körre 4.4 másodperc hátránnyal indult neki a Benik Motorsport párosa. „Ha nem követek el apró hibákat, akkor talán győzhettünk is volna.” – mondta egyáltalán nem szomorúan a háromszoros bajnok a verseny után. „Fantasztikus a második hely is, de még az utolsó szakaszon is küzdöttünk, nem spóroltunk!”

duen_veszpremrallye2017_0560.jpg

A Ranga Péter - Szőke Tamás páros nyerte a futamot, Benik Balázs Rácz Bencével a második helyen zárt, míg a harmadik a Vincze - Bazsó duó lett. Két olyan fiatal, tehetséges pilóta között végzett a dobogón Balázs, akik mindketten elmondhatták magukról, hogy egy évtizede még a pálya mellől nézve szinte gyerekként szurkoltak Balázs harmadik bajnoki címének. „Nagyon jó csatákat vívtunk! Ranga Laci örökös magyar bajnokkal sosem versenyeztem korábban. Most lett volna a napokban 60 éves, azt gondolom a fia méltóképpen megemlékezett az apja emlékének. Ezúton is gratulálok Petinek, szép csatában szerezte meg élete első bajnoki győzelmét!” – mondta Balázs. „A mi versenyhétvégénket egykori csapatfőnökömnek, Bíró Zolinak és Oroszlán Lászlónak az emlékére szeretném felajánlani! Ők sajnos már nem lehettek itt velünk ezen a futamon…”

Ők sajnos nem, de mások szép számmal kint voltak ezen a futamon. Talán egy kicsit azért is, hogy újra láthassák a korábbi évek bajnokát versenyezni. „Ha tudtunk ehhez hozzátenni, akkor ennek nagyon örülök. Valóban sokan odajöttek hozzánk a szervizparkban úgy, hogy azt mondták: azóta nem voltak versenyt nézni, amióta abbahagytuk. Ez nagyon jó érzés, nagyon sokat hozzátett ez a hétvégéhez!”

duen_veszpremrallye2017_1118.jpg

Benik Balázs támogatói közül is nagyon sokan ott szurkoltak a csapatnak a pályák mellett és figyelték a csapat munkáját a szervizparkban.”Nagyon köszönöm a partnereinknek, támogatóinknak, hogy ilyen sokan mellénk álltak. Nélkülük nem jött volna össze ez a verseny, bízom benne, hogy nem okoztunk nekik csalódást!” – mondta hálásan a pilóta.

duen_veszpremrallye2017_2564.jpg

A céldobogón amikor a folytatásról kérdezték a boldog párost, akkor Balázs nem zárkózott el további szerepléstől… „Még átértékeljük a verseny után a történéseket, de talán egy Mecsek Rallye még idén számunkra is realitás lehet. Nagyon sokat dolgozunk Pécset, a hétköznapjainkban nagyon sokat vagyunk ott. Ha aszfaltos futamot választunk, akkor az a Mecsek Rallye lehet…” 

benik.png

A kvalifikáció belső (on-board) felvétele itt található: https://youtu.be/AZi07WfXITI 

Szöveg és fotók: Benik Motorsport

 

 

Szólj hozzá