Ranga Péter nyerte a Veszprém rallyt

20170709_141508.jpg

Nem akarván megsérteni senkit, de más versenyző esetében kb. ennyi lenne a cikk címének a lényege. De ebben az esetben több okból is többről van szó. Aki esetleg nem tudná a futamgyőztes Ranga Péter – Szőke Tamás kettősből ugyanis a pilóta édesapja a fiatalon elhunyt hatszoros magyar rally bajnok Ranga László volt. Az a Ranga László, aki a verseny pénteki napján lett volna 60 éves, és akinek minden vágya volt, hogy versenyezni láthassa a fiait, de ez csak részben adatott meg neki. A Ranga név úgy tűnik visszatér az országos rallybajnokság lehetséges győzteseinek sorába. Ranga névvel utoljára nagyjából húsz évvel ezelőtt nyertek a magyar rally bajnokságban futamot. És ez volt Ranga Péter első abszolút győzelme az országos rally bajnokságban, a célban a trófeát édesapja egykori navigátora Büki Ernő adta át nekik.

20170709_102717_0.jpg

A versenyen két nagy visszatérőnek örülhetett az egyszeri rally rajongó. Az egyik az egykori F2-es király Bútor Róbert, a másik pedig a háromszoros abszolút magyar rally bajnok Benik Balázs volt, aki nyolc év kihagyás után húzott magára ismét tűzálló overállt. Közülük igazából Benik az, aki jó rég nem versenyzett már, mert Bútort az év végi buli versenyeken azért néha láthattuk versenyezni. Mindketten Skoda Fabia R5-tel szálltak csatába. Első bálozó volt az élmezőnyben a Ladás Vizelli Károly is, aki szintén egy Skoda Fabia R5-tel próbált helytállni a nagyok között.

20170709_125720.jpg

A versenyre 20db R5-ös autóval neveztek. A végén aztán 19db rajtolt el mert Velenczei Ádámék a teszten meghempergették a Hyundai i20-at így nekik ki kellet hagyniuk a futamot. Szombaton egy darab gyorsaságit kellett kétszer abszolválnia a mezőnynek. Az első alkalommal jókora eső zúdult a mezőnyre és hát a pályára is minek köszönhetően sokat csúszkáltak a versenyzőpárosok. Többen panaszkodtak, hogy beázik autójuk vagy legalább egy klassz ablak párásodás nehezítette a dolgukat. Az Ózd rallyn rettenetes nagyot eső Ollé Sándorék Skoda Fabia R5-e erre a versenyre elkészült, de rögtön az első gyorson odaverték az autó elejét ezért a motor túlmelegedett így ismét kiállni kényszerültek. A második körben Herczigék, Bútorék és Hadikék is defektet kaptak minek köszönhetően jókora időveszteséget zsebeltek be mindannyian.

20170709_143120_0.jpg

Ezen balszerencséknek is köszönhetően a későbbi nyertes Ranga Péterék az élen találták magukat, mögöttük a nagy visszatérő Benik Balázsék következtek. Nekik a vasárnapi három gyorson, melyeket kétszer kellett megfutniuk „csak” arra kellett figyelniük, hogy távol tartsák maguktól a veszettül küzdő Herczigéket és Hadikékat. Rögtön a nap első gyorsot etappá nyilvánították mert az egyik előfutó autó felborult akiért be kellett küldeni a rescue autót.. Vasárnap nem esett az eső, sőt rohadt meleg volt még nézőként is állni a pálya mellett, fasza idő lehetett a klíma nélküli rally autókban.. A mezőny nagy része gyakorlatilag minden gyors végén arra panaszkodott, hogy a szűk erdei részeken a szélcsendes időben megáll a por, emiatt hiába rajtoltak két percenként az előttük menők porától sokszor semmit nem láttak. Jellemző a bajnokságra és nyilván azért is mert a bajnokság a tét, hogy a vasárnapi gyorsokat felváltva Herczig és Hadik nyerte meg. A többiek csak kullogtak utánuk, de ezt a versenyt most nem ők nyerték meg. Biztos egyikőjük sem örült annak, hogy ráadásul eggyel kevesebb gyors maradt arra, hogy a hátrányukat ledolgozzák, bár ha az megmarad akkor is kevés lett volna erre az idő.

20170709_142313.jpg

Jó kis verseny volt az idei Veszprém rally ahol a két nap alatt végülis 7db gyorsaságit és közel 110 verseny km-t kellett teljesíteni az ORB és az ORC mezőnyének. Volt minden, eső, sár, por, aszfalt, murva és dögmeleg.

20170709_144710.jpg

A futamon egy picit mindenki győztes volt aki célba tudott érni a korábban kis Akropolisz rallynak is hívott versenyen.

20170709_104320.jpg

A verseny abszolút végeredménye az alábbiak szerint alakult,

kepkivagas_25.JPG

20170709_141710.jpg

Szöveg, fotók: Tommy

Időeredmények: http://rallylive.hu/

    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr6712658171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása