Két Ranga az ORB futamain

Ma délután hat órakor, élő videós közvetítés keretében jelentették be hivatalosan, hogy az egykori sokszoros magyar rally bajnok Ranga László mindkét fia teljes szezont fog futni a 2017-es magyar rally bajnokságban. 

ranga.JPG

Kettőjük közül Ranga Lászlónak a nagy tapasztalattal bíró és közismert Tóth Imre fogja diktálni az itinert, míg Ranga Péternek a szintén nem elsőbálozó Szőke Tamás lesz a navigátora.

Mindkét páros a kor egyik legmenőbb kategóriájában és annak egyik legjobb autójával a Skoda Fabia R5-tel fog versenyezni. Az autókat a szentlőrinci illetőségű Toppcars csapat biztosítja amely csapatnak az a Topp Zoltán a tulajdonosa aki annak idején az idősebb Ranga Lászlónak is sok éven keresztül szerelte versenyautóit.

A két Ranga "gyereknek" nem lesz újdonság a rallysportban való részvétel. Mindketten évek óta bontogatják szárnyukat ráadásul úgy néz ki, hogy nem is ügyetlenek mert egész szép eredményeket értek már el.

A előzetes hírek, pletykák alapján nagyjából 16-20 db különböző gyártmányú R5-ös rallyautó lesz az idei országos rally bajnokságban tehát lesz mit bizonyítani a két Ranga fiúnak.

A párosok első éles bevetése most hétvégén az orfűi versenyen lesz.

Szöveg: Tommy

Fotó: Ranga Motorsport 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr5912346787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása