WRC Rally Argentina 2015

2015. április 23-26. között rendezték meg az idei WRC szezon negyedik futamát a dél amerikai Argentínában. 

img_20150426_231339.jpg

Tizenkét darab gyorsasági szakasz várt a mezőnyre, melyből az elsőt csütörtök este tartották, öt volt szánva a pénteki napra, négy darab szombatra és kettő maradt a befejező vasárnapi napra. A hagyományosan murvás gyorsaságik össztávja közel 316km-t tett ki és 43 versenyző páros állt oda a csütörtöki rajtvonalra.

98ad78bf-4045-4a9a-9234-ff4c68c5b43f_1.jpg

A csütörtök esti nyúlfarknyi 2,7 km-en sok meglepetés nem történt, Ogier nyert a többi gyári pilóta páros pedig követte őt.  

A pénteki napon aztán megkezdődött a mezőny három napos pokoljárása. Rögtön az első gyorson kiesett a VW ász Ogier mert autójának motorja bemondta az unalmast így kénytelenek voltak dobni a pénteki napot, hogy aztán szombattól a szuper rali szabályok adta lehetőséggel visszaálljanak a versenybe. Sordoéknak a kormányszervó ment el, Mikkelsen és Neuville összeszedtek egy-egy defektet minek köszönhetően alaposan lebontották autóik oldalát, Ostberg autója megállt a szakaszon de szerencséjükre később újraindult így tovább tudtak haladni. Nagy volt a por ami miatt a látási viszonyok nem voltak tökéletesek illetve a gumik nem megfelelő tapadására is panaszkodtak többen. Mindeközben a Citroenes Kris Meeke átvette a vezetést és azt a verseny végéig nem is engedte ki a kezéből. 

img_20150424_145843.jpg

A negyedik gyorson a Fordos Tanak egy vízátkelés közben egy a vízben megbújó kővel kiütötte a Fiesta RS WRC kerekét így ők is kiestek a pénteki nap küzdelmeiből. Rengeteg baja akadt sok párosnak, JML az első difire panaszkodott, Neuville-éknek az átbeszélőjük vacakolt és többen panaszkodtak a csúszós utakra. 

img_20150426_113052.jpg

Első nap után a sorrend az alábbiak szerint végződött:

  1. Meeke / P. Nagle (Citroën DS3 WRC) 1:44:47.8
  2. Østberg / J. Andersson (Citroën DS3 WRC) +1:08.4
  3. M Latvala / M. Anttila (Volkswagen Polo R WRC) +1:23.5
  4. Sordo / M. Martí (Hyundai i20 WRC) +1:54.2
  5. Evans / D. Barritt (Ford Fiesta RS WRC) +1:59.7
  6. Prokop / J. Tomanek (Ford Fiesta RS WRC) +3:27.4
  7. Neuville / N. Gilsoul (Hyundai i20 WRC) +5:06.2
  8. Al Qassimi / C. Patterson (Citroën DS3 WRC) +6:01.8
  9. Al-Kuwari / M. Clarke (Ford Fiesta RRC) +6:46.3
  10. Protasov / P. Cherepin (Ford Fiesta RRC) +8:43.3

135880_sordo-04arg15rk274.JPG

Szombati napon a pályák sok helyen poros és durva állapota miatt nyűglődtek a párosok. A napi harmadik gyorson Ogier kormányszervó gondokkal küzdött, a Hyundai-os Paddon pedig egy ugrató után elvesztette uralmát autója felett és kisodródott a pályáról amely közben sajnos elsodort pár nézőt. Többjüket kórházba kellett vinni, volt akit csak kivizsgálásra de sajnos van akit az intenzív osztályon ápolnak.

b3e3432b-d4f4-44b9-8af5-a0847e97fa11.jpg

A sok baj és panasz között azért akadt akinek jó napja volt. Első helyen a versenyt vezető Citroenes Kris Meekenek de csapattársának Ostbergnek is kijött a lépés. A nap végére Meekenek már 38 másodperc előnye volt a második helyen álló csapattársa Mads Ostberg előtt. A VW-s JML nem nagyon tudott beleszólni az első két Citroenes menetelésébe de legalább fixen harmadik helyen zárta a napot. Csapattársa Ogier küzdött de a kormány szervó baja miatt nem sok eredményt ért el.

A második napi csata után ebben a sorrendben várták a verseny befejező napját:

  1. Meeke / P. Nagle (Citroën DS3 WRC) 3:14:51.7
  2. Østberg / J. Andersson (Citroën DS3 WRC) +38.6
  3. M Latvala / M. Anttila (Volkswagen Polo R WRC) +1:03.7
  4. Evans / D. Barritt (Ford Fiesta RS WRC) +2:24.6
  5. Neuville / N. Gilsoul (Hyundai i20 WRC) +4:51.0
  6. Prokop / J. Tomanek (Ford Fiesta RS WRC) +5:39.0
  7. Al Qassimi / C. Patterson (Citroën DS3 WRC) +10:34.3
  8. Sordo / M. Martí (Hyundai i20 WRC) +11:14.9
  9. Al-Kuwari / M. Clarke (Ford Fiesta RRC) +14:14.6
  10. Dominguez / E. Galindo (Ford Fiesta R5) +17:10.0

98ad78bf-4045-4a9a-9234-ff4c68c5b43f.jpg

Vasárnapra mindössze egy szakasz maradt de az a hírhedt El Condor volt melynek szinte egész hosszán és mindkét oldalát megtermett kövek szegélyezik. Aki itt túlcsúszik az nem ússza meg anélkül, hogy autója ne sérüljön meg. Na ezt a nem túl kellemes szakaszt kellett kétszer egymás után teljesíteni ráadásul a második menet a külön pontokért zajló Power Stage volt.

Nagyok közül az elsőn JML állt ki mert a VW Polo WRC-nek megállt a motorja így szegény JML-nek ez sorozatban már a harmadik futama volt ahol nem szerzett pontot. A Power Stage-n ugyanott vérzett el a Hyundai-os Neuville és a VW egyetlen érdemben versenyben lévő embere a norvég Mikkelsen. Egy balos kanyarból kijőve az út jobb oldalán egy nagy kőbe akadt be mindkettőnek a jobb hátulja és ez gyakorlatilag rögtön megállította őket, nem értek célba. 

76398ca5-0227-41ab-a671-875fd56d7f46.jpg

A power stage-t Ogier nyerte, Sordo lett a második és Ostberg a harmadik így ők kapták meg ezért a plusz pontokat.

A versenyt a végig vezető Citroenes Kris Meeke - Paul Nagle páros nyerte meg akik Colin McRae 2002-es Safari rallyn aratott győzelme óta az első brit párosok akik WRC futamot tudtak nyerni. Citroennel utoljára a 2013-as Német rallyn győztek, akkor Dani Sordo nyert illetve a 2012-es Finn rallyn arattak utoljára kettős győzelmet.

img_20150426_231352.jpg

A verseny végeredménye az alább leírtak szerint alakult:

  1. Meeke / P. Nagle (Citroën DS3 WRC) 3:41:44.9
  2. Østberg / J. Andersson (Citroën DS3 WRC) +18.1
  3. Evans / D. Barritt (Ford Fiesta RS WRC) +3.27.4
  4. Prokop / J. Tomanek (Ford Fiesta RS WRC) +6:26.1
  5. Sordo / M. Martí (Hyundai i20 WRC) +10:46.7
  6. Al Qassimi / C. Patterson (Citroën DS3 WRC)  +11:19.9
  7. Al-Kuwari / M. Clarke (Ford Fiesta RRC) +16:02.6
  8. Dominguez / E. Galindo (Ford Fiesta R5) +18:48.2
  9. Saba / D. Cagnotti (Škoda Fabia S2000) +21:20.6
  10. Villagra / D. Curletto (Ford Fiesta S2000) +25:19.6

fb_img_1429970669805.jpg

WRC2-ben Abdulaziz Al-Kuwari nyert egy Ford Fiesta RRC-vel, második Diego Domingez lett a harmadik helyre pedig a finn Jari Ketomaa ért be, ők mindketten Ford Fiesta R5-el támadtak.

A pilóták és a gyártók bajnoksága az alábbiak szerint néz ki:

Ogier 84 pont / M. Østberg 51 pont / A. Mikkelsen 47 pont / E. Evans 41 pont / K. Meeke 35 pont /T. Neuville 35pont / D. Sordo 30 pont / M. Prokop 26 pont / J.M. Latvala 19 pont / O. Tanak 12 pont / H. Paddon 10 pont / K. Al Qassimi 8 pont / S. Loeb 6 pont / N. Al-Attyiah 6 pont / A. Al-Kuwari 6 pont / D. Dominguez 4 pont / Y. Protasov 2 pont / N. Fuchs 2 pont / G. Saba 2 pont / J. Ketomaa 1 pont / F. Villagra 1 pont

Volkswagen Motorsport 101 pont / Citroën Total Abu Dhabi World Rally Team 85 pont / Hyundai Motorsport 85 pont  / M-Sport World Rally Team 71 pont / Jipocar Czech National Team 32 pont / Volkswagen Motorsport II 15 pont / Hyundai Motorsport N 9 pont / FWRT SRL 3 pont

Egy biztos, mindenféle kárörvendés nélkül, sőt személy szerint JML drukker vagyok a VW hibázása miatt jelenleg nem tűník behozhatatlannak a pontelőnyük sem az egyéniben sem a gyártók versenyében.

136040_sordo04arg15sv128.jpg

img_20150426_113241.jpg

Szöveg: Tommy

Fotók: M-Sport World Rally Team, Hyundai Motorsport, VW Motorsport, Citroen Racing, internet

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr997401334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása