Hyundai Shell World Rally Team kipróbálta az új WRC-jét

A Hyundai Shell World Rally Team elvégezte az első tesztet az új WRC autójukkal amely az új generációs Hyundai I20 típuson alapszik. 

Az autót a francia Bryan Bouffier próbálta ki még szeptember végén egy németországi privát teszt pályán azzal a céllal, hogy ellenőrizhessék az autó rendszereit és a csapat megkezdhesse a fejlesztéshez szükséges adatok gyűjtését. A csapat az idei évben és 2015-ben is folytatja a teszteket, fejlesztéseket.

Az új I20 a Hyundai harmadik generációs típusa a B szegmensben és a mostani I20-szal összehasonlítva egy teljesen új fejlesztésű autó. 

Michel Nandan csapatvezető elmondta: "Mindig egy fontos pillanat amikor egy új autó megteszi első métereit, ez most sem volt kivétel. Régóta dolgozunk az új típus fejlesztésén és az autó most tudta megtenni első métereit a saját kerekein. Ez egy teljesen új autó, más a platformja, hosszabb, szélesebb, alacsonyabb mint a mostani I20-as, más benne a motor és a váltó illetve egyéb komponensek is különböznek. Természetesen most még csak egy hosszú folyamatnak az elején tartunk, és keményen fogjuk tovább folytatni az autó fejlesztését és tesztjeit a következő hónapokban és egész 2015-ben".

Ami egyébként az egyetlen rendelkezésre álló képen jól látszik, hogy a jelenlegi három ajtós autóval összehasonlítva az új típus (egyenlőre) ötajtós karosszériájú. 

New-Generation-i20-WRC-Prototype---Roll-out (1).JPG

Szöveg: Tommy

Fotó: Hyundai Shell World Rally Team

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tommy-autosport.blog.hu/api/trackback/id/tr536813195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tommy autosport blog

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása